2020. május 12-én, életének 96. évében elhunyt Dr. Kozák Miklós okl. mérnök, a műszaki tudomány doktora, a BME vasdiplomás mérnöke, az MHT tagja 2020. június 4-én, a Farkasréti temetőben szűk családi körben kísérik utolsó útjára.

DR. KOZÁK MIKLÓS

(Kunhegyes, 1924. szeptember 5. – Budapest, 2020. május 12.)

Okleveles mérnök (BME 1951), kandidátus (1958) a műszaki tudomány doktora (MTA 1968), a BME vasdiplomás mérnöke. Az 1950-ben készített, jeles minősítésű diplomamunkája a Lillafüredi völgyzárógát terve volt, ami átvitt értelemben meghatározó volt számára, hiszen a vízépítés elméleti és gyakorlati megoldásainak vizsgálata végigkísérte pályafutását. A diploma megszerzése után a Közoktatásügyi Minisztérium Terv osztályának főelőadója volt, 1953-tól a műegyetem Mosonyi Emil vezette II. Vízépítési tanszékén dolgozott, mint aspiráns, majd 1956-ban adjunktus, 1962-ben pedig a tanszék docense lett.

Kandidátusi fokozatát az Árhullámok levonulásának néhány hidraulikai kérdése c. munkája alapján kapta, nagydoktori értekezését A szabadfelszínű nempermanens vízmozgások számítása digitális számítógéppel címen 1968-ban védte meg. E témában 1977-ben megjelent könyvét Akadémiai-díjjal jutalmazták. 1968-ban Ford-ösztöndíjjal egy évig az USA-ban kutatott. 1969-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, s ekkortól kezdve a Vízépítési tanszéket vezette. A műegyetemen azonban nemcsak a közvetlen oktatási-kutatási munkákban vett részt, 1967–1972 közötti időszakban a BME Nemzetközi, ill. a Tudományos és Nemzetközi Kapcsolatok osztályának vezetője is volt. Egyetemi működése idején vezették be a vízmérnöki képzésbe a Vízgazdálkodás c. tárgyat, amelynek Dégen Imre volt az előadója. 1974-ben, V. Nagy Imre professzor mellett igazgatóhelyettes, majd 1975–1987 között a BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézetének igazgatója volt.

Közéleti tevékenységének része volt, hogy az 1970-es évek második felében az egyetemi hetilap, A Jövő Mérnöke szerkesztőbizottságának elnöki feladatait is ellátta. Mindezek ellenére több esetben is összeütközésbe került az Építőmérnöki Kar, ill. az egyetem legfelső vezetésével, mert a vízmérnöki szakirány oktatási céljait és az ezzel összefüggő érdekeit másképpen nem tudta megvédeni. Munkásságát számos szakmai kitüntetéssel ismerték el, nyugdíjba vonulásakor a rendszerváltás előestéjén (1989) az elsők között kapta meg a frissen alapított Magyar Köztársaság Emlékérmet.

Szakoktatói munkásságán túl fő kutatási területei: a szabad felszínű, nem permanens vízmozgások meghatározása digitális számítógéppel, továbbá az árhullámok hidraulikája, valamint – az egyik kedvenc témája – a vízépítési hibák és tapasztalatok elemzése. Ez utóbbi tekintetében nem győzte hangsúlyozni, hogy a vízépítőmérnöki hibák jelentős része abból származik, hogy a tervezéskor a műtárgyban és annak környékén lezajló hidraulikai folyamatokat nem veszik kellőképpen figyelembe. Az említett kérdéskörök jobb megvilágítása érdekében öt egyetemi jegyzetet írt.

A „számítógépes hidraulika” hazai alapjainak lefektetője volt, amelyet az egyetemi oktatás keretében valósított meg. Közelítő módszert dolgozott ki az árvízi hurokgörbék számítására. Új képletet vezetett le a lökéshullámok meghatározására, mely szabadfelszínű és zárt csövekre is érvényes volt. A folyók kanyarulataiban kialakult cirkulációs sebességek számítására explicit képletet dolgozott ki.  2004-ben a vízenergia alkalmazása érdekében fejtett ki aktív irodalmi és közéleti tevékenységet, s mindenkor a szakmai felkészültség és a tudomány által vezérelve fogalmazott meg kritikákat a túlzó környezetvédelmi aktivizmussal szemben. Éveken át részt vett angol nyelvű oktatási programokban (VITUKI, BME). Több mint 200 publikáció (könyv, jegyzet, cikk, tanulmány) fűződik nevéhez, ezek közül 35 idegen nyelven is megjelent. A világ számos országában több mint 50 előadást tartott a vízépítés, hidraulika, vízépítési tapasztalatok, vízerőhasznosítás témakörökben.

Nemzetközi és hazai szakmai egyesületek, szervezetek, köztük az MTA Vízgazdálkodástudományi Bizottságának, ill. Környezetföldtani Munkabizottságának, valamint az MTA-OVH Vízügyi Bizottságnak aktív tagja volt. Számos IAHR kongresszuson vett részt, melyeknek munkájához szekcióvezetőként, választmányi tagként járult hozzá. Tagja volt az IAHR Computer Bizottságának. Hosszú éveken keresztül volt bírósági szakértő. 2004-ben a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagjává választották. A Magyar Hidrológiai Társaságnak az 1950-es évek első felében lett tagja, 1959-től éveken át részt vett a Hidrológiai Közlöny szerkesztő bizottságának munkájában, 1977-től egy cikluson át a Társaság egyik alelnöke volt.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!