KÖZPONTI NAGYRENDEZVÉNYEK
|
|
142 ÉVE JELENIK MEG A VÍZÜGYI KÖZLEMÉNYEK SZAKFOLYÓIRAT A Vízügyi Közlemények (VK) hazánk legrégibb vízügyi szakfolyóirata. 142 évvel ezelőtt, 1879-ben jelent meg jogelődje, a Kultúrmérnöki jelentések. A lapot Kvassay Jenő alapította és szerkesztette a magyar műszaki irodalom ápolása, a vízi munkálatok ismertetése és a velük kapcsolatos tudományos, gyakorlati-mérnöki, közgazdasági, illetőleg jogi kérdések megvilágítása céljából. 11 év után a folyóiratot átnevezték és 1890-től Vízügyi Közlemények elnevezéssel adták ki.1879 óta összesen 342 rendes és 24 külön füzet, illetve kötet jelent meg, csaknem 60 ezer oldal terjedelemben. Jelentőségét azonban nem ezek a számadatok mérik, hanem a folyóirat tartalma. A lap tanulmányait a magyar vízgazdálkodás célkitűzéseinek megfelelően állították össze úgy, hogy az a vízimérnökök és a vízgazdálkodással foglalkozó egyéb szakemberek széles körű munkájához és a gazdasági szakemberek tevékenységéhez mindenkor hasznos, tapasztalatokra épített tanácsokat adjon. A Vízügyi Közleményekben megjelent tanulmányok tárgykörei: hidrológia, hidraulika, hidrogeológia, talajmechanika, vízkémia, amelyek az alaptudományokhoz; az árvízmentesítés és -védelem, vízrendezés és vízszabályozás, szennyvíz-elvezetés és -kezelés, víztisztítás és vízellátás, vízhasznosítás, vízvédelmem, vízépítés, vízgazdálkodás és gazdaságtana, valamint a vízjog, melyek a gyakorlati vízmérnöki tevékenységekhez szükséges ismeretek fejlesztését segítik és szolgálják. Nincs a vízgazdálkodásnak és vízépítésnek olyan ága, amelyekkel a Vízügyi Közlemények ne foglalkozott volna. A Vízügyi Közlemények megjelenése 1919-1922 és 1924-1927 között szünetelt. 2005 óta – pénzügyi források hiányában – szintén nem jelent meg (kivéve a 2005. évi Balaton-különszámot és a 2013. évi dunai árvízi különszámot). Az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2020-tól újra indította e nagy múltú folyóiratot. A Vízügyi Közlemények az eredeti, 140 évvel ezelőtti koncepció mentén született újjá Lényeges változás viszont, hogy az egyes folyóirat számok színes kiadásban, nyomtatott és digitális formában jelennek meg. 2020-ban két szám jelent meg: Emlékkötet az 1970. évi Tisza-völgyi árvízről: A 2021. évi számoknál a folyóirat visszatért „hagyományos” szerkezetéhez: vitacikkeket közöl, kutatási eredményekről ad tájékoztatást, vízépítési létesítményeket ismertet, a vízügyi történelem fontos eseményeire és neves személyiségeire emlékez, új kiadványok mutat be: A Vízügyi Közlemények teljes megjelent állományának valamennyi lapszáma kereshető hasonmás formátumban az alábbiakban érhető el: A kereshető hasonmások (searchable facsimiles) lényege a kétrétegű Adobe PDF fájl, melyben a felső, látható rétegben az eredeti oldalak szkennelt, facsimile képe látható. Az alsó rétegben az optikai karakterfelismerő programmal, kereshető szövegként digitalizált, a felsőhöz pontosan illeszkedő réteg van. A keresőrendszerrel a teljes szövegállományban kereshetünk. A Vízügyi Közlemények saját honlapja: http://www.vizugyikozlemenyek.hu/ 2022. február 1. Dr. Szlávik Lajos
|