XVI. Víz Világnapi úszóverseny |
Az MHT Borsodi Területi Szervezete a Víz Világnapi megemlékezésre az ünnepi ülések mellett 1997-től úszóversenyek megrendezésével is törekszik felhívni a figyelmet elsősorban az ifjúság körében a víz jelentőségére és védelmére. 2012. március 10-11-én már 16. alkalommal rendezik meg az úszóversenyeket Miskolcon, amely 1999-től nemzetközi szintre emelkedett Szlovákia részvételével, 2010-től pedig a versenyeket a teljes Észak-magyarországi régióra (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye) is kiterjesztették. 2012-ben a Víz Világnap kinyilvánításának 20. évfordulóján a szervezők az eseményt országos rendezvénnyé kívánják kibővíteni. A versenyeket az MHT Borsodi Területi Szervezete a BAZ Megyei Úszószövetséggel és a Miskolci Városi Sport Iskolával közösen rendezi a megyében üzemelő Vízművek támogatásával. A szervezők az országos verseny megrendezéséhez és több ország csapatainak meghívásához további támogatók segítségét kérik. A rendezvénnyel kapcsolatban további tájékoztatást Dr. Fázold Ádámtól a verseny főszervezőjétől kérhetnek a 06-20-2209545 telefonszámon, illetve a Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez e-mail címen. Víz Világnapi úszóversenyek 1997-2011 fotók és tájékoztató anyag |