1952. október 28. – 2011. december 15. 2011. december 15-én hajnalban elhunyt Havas András, a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű ZRt. vezérigazgatója, az MHT Soproni Területi Szervezetének elnöke. Hamvait december 22-én 14 órakor helyezik örök nyugalomra a soproni Szent Mihály temetőben. Havas András 1977-ben gépészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, a Folyamattervező Szakon. 1983-ban vízépítő szakmérnök oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán. 1994-ben euromérnöki diplomát szerzett. Tervező mérnökként a VIZITERV-nél kezdett dolgozni, de 1978-tól mérnöki-szakmai pályafutása teljes egészében a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű ZRt-hez kötődik, ahol húsz éven át, 1990–2010. között műszaki igazgatóként irányította és vezette a vállalat szakmai tevékenységét. Kiemelkedő szakmai munkát végzett a Sopron Térségi Vízellátó Rendszer övezeteinek és szivattyúzási rendszerének átalakításában, az üzemirányítási programrendszer fejlesztésében, Sopron város és a térsége csatornázási és szennyvíztisztítási programjaival a csatornázottság arányának nemzetközileg is kiemelkedő mértékű fejlesztésében, a város komplex, csapadékvíz-elvezetési koncepciójának elkészítésében, a valamennyi soproni közműszolgáltató által használt egyesített digitális közműnyilvántartás kialakításában. Műszaki igazgatóként irányította a korszerű távjelző, távműködtető rendszer kialakítását; korszerű technológiák alkalmazásával és átgondolt programozással lényegesen lecsökkenték a fajlagos energiafelhasználást; fő szervezője volt az EU támogatással megvalósult nagyteljesítményű városi szennyvíz kezelő telep teljes rekonstrukciójának; mozgatója volt az osztrák és magyar víziközmű-kooperáció előkészítésének. Szakmai teljesítményét a Magyar Viziközmű Szövetség 2011-ben Reitter Ferenc díjjal ismerte el. Havas András társadalmi tevékenységét is kivételes aktivitás jellemezte, vezető szerepet vállal szakmai-társadalmi szervezetekben. Kiemelkedő szakmai munkát végzett a MAVÍZ Műszaki Bizottságában, mint annak alapító tagja, 2002-2008. között elnöke. Ötletadója és kezdeményezője volt a MaVíz legnagyobb szakmai rendezvényének a Vízi Közmű Konferenciának. 2002 óta Sopron város közgyűlésén képviselőként, 2006-2009 között alpolgármesterként felelős volt egy nagyváros teljes szolgáltató rendszerének, üzemeltetési és fejlesztési feladatainak megoldásáért. 30 éve alázattal szolgálja Sopron városát, melynek közismert lakosává vált. 1978 óta volt tagja a Magyar Hidrológiai Társaságnak. Az MHT Soproni Területi Szervezetének 1985-1990 között titkára volt, 1996 óta folyamatosan az elnöke. Irányításával kiemelkedő szervezettségű és színvonalú szakmai tevékenység és tartalmas szervezeti élet folyt az MHT e szervezeti egységében. Előadásokat tartott, szakmai utakat szervezett, rendezvények fő ötletadója és mozgatója volt. 1996-ban és 2010-ben házigazdája voltak az MHT országos vándorgyűlésének.. Legutóbb 2011 májusában szervezte meg az MHT Soproni Területi Szervezetének 50. jubileumi ünnepségét, állította össze kiadványát. 1990-től 1993-ig az MHT főtitkár-helyettese, 1996-1999 között alelnöke volt; 1999 óta vett részt a Vízellátási Szakosztály vezetőségének munkájában. Kiemelkedő szakmai munkáját a Társaság több ízben ismerte el kitüntetésekkel: 1996-ban Pro Aqua emlékérmet, 2001-ben Schafarzik Ferenc emlékérmet, 2009-ben pedig Kvassay Jenő díjat kapott. Havas András 34 éves mérnöki pályafutásával, szakmai munkásságával, életművével kiemelkedő teljesítményt nyújtott a víziközmű szolgáltatás területén. 33 éven át végzett társasági tevékenységével örökre beírta nevét a Magyar Hidrológia Társaság történetébe. Halála fájdalmas, pótolhatatlan veszteség barátai, munkatársai, tisztelői számára. Emlékét megőrizzük! |