Fájó szívvel tudatjuk, hogy 2011. december 30-án, életének 78. évében elhunyt Dávidné dr. Deli Matild tagtársunk, okleveles mérnök, a Budapesti Műszaki Egyetem nyugdíjas adjunktusa. 1959-ben szerzett építőmérnöki diplomával a Műegyetemen tudományos segédmunka-társként kezdett el dolgozni, 1965-től pedig ugyanott - előbb tanársegédként, majd ad-junktusként - egészen 1993-ban történt nyugállományba vonulásáig szolgálta a hazai vízügyi mérnökképzést. Tudományos tevékenysége és szakirodalmi munkássága is első-sorban az oktatáshoz és főként a vízellátás témaköréhez kapcsolódott. A környezetvédelem alapjai c. oktatási segédlet és a társszerzőként jegyzett Vízellátás c. könyv mellett közel 70 cikke jelent meg magyar, angol és szlovák nyelven. Nyugdíjazása után tevékeny részt vállalt a MAVIZ oktatási programjának szervezésében, és 18 éven át menedzselte, szerkesztette a Szövetség Vízmű Panoráma c. folyóiratát. Munkájának elismerését jelzik állami és munkahelyi kitüntetései, melyek közül a 2006-ban átvett Reitter Ferenc díjra volt a legbüszkébb. Társaságunk Vízellátási Szakosztályának 1970 óta volt tagja. |