Stockholmi Ifjúsági Vízdíj hazai versenye elkezdődött |
Tisztelt Kollégák! Világszerte minden évben több ezer, 15-20 éves fiatal készül arra, hogy munkáját bemutathassa a Stockholm Junior Water Prize döntőjén. Közülük az egyes országok versenyének győztesei jutnak el a svéd fővárosba, ahol a Víz Világhét keretében lezajló nemzetközi versenyen képviselhetik országukat. Magyarország versenyzője első ízben 2013-ban szerepelhet ebben a nemes vetélkedőben. A hazai versenyt a GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány szervezi, számos partnerszervezet segítségével és támogatásával. Védnöke Kovács Péter, vízügyért felelős helyettes államtitkár, Vidékfejlesztési Minisztérium. Jelentkezni a www.ifivizdij.hu honlapon keresztül történő regisztrációval, valamint az angol nyelvű pályamű és a nevezési lap beküldésével lehet. Határidő 2013. április 21. A pályaművek olyan helyi, regionális, országos vagy globális témával foglalkozhatnak, melyeknek környezetvédelmi, tudományos, társadalmi, vagy műszaki jelentőségük van. Nevezni egyénileg, vagy maximum háromfős csapattal lehet. További részletek a honlapon. Az esemény egyúttal eszköze a víz-, illetve a környezet védelmére, a környezettudatosságra irányuló figyelem felkeltésének és a szakmai utánpótlás nevelésének is. Remélem, hogy az ENSZ Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Évében a verseny hazánkban is nagy figyelmet kap és számos színvonalas pályamű szerzője közül választhatjuk ki Magyarország képviselőjét. Üdvözlettel |