Lezajlott a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat tisztújító taggyűlése |
Rendkívüli érdeklődés kísérte a 2013. április 12-én a MMK Vízgazdálkodási és Vízépítési tago-zatának taggyűlését. 160 - an jelentek meg, pedig mintegy 30 kolléga le is mondta a részvé-telt, mert az árvízvédekezés azért előbbre való volt! Megjelent, és hozzászólt Barsiné Pataki Etelka a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Kovács Péter a VM helyettes államtitkára, Molnár Béla az OVF főigazgatója. Dr. Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke a „bökényiek” nevében köszöntötte a taggyűlést. A hozzászólok egybehangzóan megállapítot-ták, hogy megindult a „vízügy” csendes rehabilitációja, amiben nagy szerepe van a szakmai szervezetek tevékenységének, összefogásának. A taggyűlés feladata volt, hogy értékelje az elmúlt négy év munkáját. Az elnökség a tagozat honlapján (http://vizgazdalkodas.mmk.hu ) közzé tette a beszámolóját, amihez kiegészítést fűztek az elnökség, a minősítő bizottság és a szakterületi továbbképzési bizottság részéről. A Taggyűlés a beszámolót elfogadta, ezzel a bevégződő ciklus tisztségviselőinek a felmentvényt megadta. A következő négy évre elnöknek újjáválasztották Reich Gyulát, a minősítő bizottság elnökének Dr. Ivicsics Ferencet. A Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat újjáválasztott vezetőinek, a megválasztott elnökség-nek gratulálunk, további eredményes munkát kívánunk! Az MHT Intéző Bizottsága |