A Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) által alapított Hydrologia Hungarica Alapítvány (HHA) 2009 márciusától kibővített célokkal, a módosított alapító okiratban rögzített működési feltételek mellett folytatja tevékenységét. Az Alapítvány Kuratóriuma úgy határozott, hogy pályázatot ír ki az alapítványi célok megvalósítását szolgáló 2011. évi tevékenységek támogatására, és meghatározta az erre fordítható keretösszeget. Az alapítványi célok elolvashatók Társaság honlapján a HHA módosított alapító okiratának 4.1 pontjában, a 2013-ban támogatni kívánt pályázati célok prioritásai pedig az alábbiak. - Fiatal (max. 30 éves) szakemberek (szakirányú felsőoktatási intézményekben tanulók és pályakezdők) bevonása az MHT szakmai feladatainak megvalósításába. Ennek érdekében a következő tevékenységek támogatása:
- előadással való részvétel az MHT országos nagyrendezvényein;
- az MHT Ifjúsági Napok és más szakmai konferenciák rendezése, és azokon az önálló jövedelemmel nem rendelkező MHT tagok részvétele;
- az önálló jövedelemmel nem rendelkező MHT tagok részvétele csoportos bel- és külföldi szakmai tanulmányutakon;
- fiatal szakemberek tevékenységének elismerését szolgáló országos szakmai pályázatok kiírása és díjazása.
- A HHA tulajdonában lévő, páratlan értékű szakmai filmanyag folyamatos feldolgozása, digitalizálása és társadalmi hasznosítása.
- A hidrológiával és a vízi környezet védelmével foglalkozó mozgóképi alkotások készítése és terjesztése.
- Az MHT és a vízzel, a vízi környezettel foglalkozó egyéb szervezetek történetének feltárása, történeti emlékek állagmegóvása (restaurálása), jeles személyiségeik pályafutásának feldolgozása és ezek eredményeinek közkinccsé tétele. A feltárt emlékek megörökítése (emléktábla, szobor stb.) és időszerű megemlékezések szervezése.
- Kiadványok készítése, kiállítások, rendezvények szervezése, amelyek elősegítik a vízzel, valamint a vízi környezettel foglalkozó tudományokban és szakterületeken folyó tevékenységet, az ott jelentkező feladatok, eredmények széles körű megismertetését, valamint a szakirányú továbbtanulást.
- Az MHT-nak az alapítványi célokat szolgáló szakmai pályázatokon való részvétele.
A pályázaton az MHT működési egységei (szakosztályok, területi szervezetek, üzemi szervezetek, ifjúsági csoportok), egyéni és jogi tagjai vehetnek részt, a pályázat keretében megvalósuló közhasznú szolgáltatások eredményéből azonban a Társaság tagjain kívül mások is részesülhetnek. Eredményhirdetés: 2013. november 15. Az eredményesen pályázókkal a HHA támogatási szerződést köt. |