DR. PODA JENŐ (Budapest, 1944. február 27. – Budapest, 2013. november 6.) A budapesti műegyetemen közlekedési mérnökként végzett (1968), majd másoddiplomát szerzett a BME gazdasági mérnöki szakán (1972). Kezdetben egy esztendőt gyakornokként az egyetemen dolgozott, majd 1969-ben szakmai pályafutását a Vízügyi Építő Vállalatnál (VÍZÉP) folytatta, ahol feladata a Vállalat szállító járműveinek közlekedési koordinációja volt. Csúcsidőben – különös tekintettel az ország legnagyobb vízgazdálkodási létesítményének, a kiskörei duzzasztónak építkezésére – közel száz jármű mozgatásának logisztikai rendbe szervezése jelentett megoldandó feladatot számára. Amikor a vízügyi szolgálat vezetői elhatározták, hogy a VIZDOK-on belül kialakítják az ágazat szakmai továbbképzési szervezetét, akkor főosztályvezetőként ő kapta meg a továbbképzési rendszer megszervezését és beindítását. Vezetése alatt a szervezet hamarosan Vízügyi Továbbképzési Iroda, majd Központ néven működött először római parti, majd szentendrei, később budapesti központtal. A vízügyi igazgatóságok és vállalatok vezetői utánpótlása számára szervezett továbbképzések mellett építőgépkezelői, és más (a vízépítés, a vízépítőipar, a vízellátás és csatornázás szakterületein) képesítést nyújtó tanfolyamok szolgálták a vízügyi ágazatban dolgozók szakmai előrejutását. Ez a fejlesztői és szervezői tevékenység az akkori, mintegy százezer fős vízügyi szolgálatban dolgozó és a szakember utánpótlás szempontjából figyelembe vehető középiskolai tanuló szakképzését érintette. A VIZDOK általános igazgatóhelyetteseként tevékeny szerepet játszott a VIZDOK és a Vízgazdálkodási Intézet fúziójának megteremtésében, amely utódszervezetben irodavezetői feladatokat látott el, továbbra is az ágazati szakképzés egyik irányítójaként. Ekkortól kezdve feladatkörébe tartozott a vízügyi közgyűjtemények (múzeum, levéltár, könyvtár) irányítása is. Amikor a környezetvédelem és a vízügy közös kormányzati felügyelet (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) alá került (1987), akkor a Környezetgazdálkodási Intézetben (KGI) folytatta addigi tevékenységét. A vezetőképzés elősegítése érdekében két kiadást is megért a Vezetési ismeretek (1986) c. tankönyve, amelyben az elméleti alapvetés mellett a gyakorlati tudnivalókat is összefoglalta. A későbbiekben a KGI-Továbbképzési Intézetének igazgatójaként a rendszerváltozás utáni időszakban a megváltozott szakképesítési rendszerben igyekezett az elért eredményeket megtartani. Mindez számára 1999-is volt csak lehetséges, amikor a szakmai rátermettséget felülírta a politikai megbízhatóság kérdése. Ezt követően nyugdíjbavonulásáig a KORFU Bt. ügyvezetőjeként tevékenykedett. Dr. Poda Jenő temetése 2013. november 29-én, 9:45-kor az |