ELHUNYT DR. DUNKA SÁNDOR |
DR. DUNKA SÁNDOR (Debrecen, 1926. augusztus 7. – Székesfehérvár, 2013. november 27.) Állam- és jogtudományi doktor (1949). 1949-től 1960-ig mint építésvezető az állami építőiparban dolgozott Debrecenben, Kazincbarcikán és Tiszapalkonyán. 1961-től 1989-ig, – nyugdíjazásáig – a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság terv- és beruházási osztályvezetője volt, ezalatt részt vett a Tiszántúl vízgazdálkodásának fejlesztési munkáiban, a terület ár- és belvízvédekezéseiben, a tiszadobi Vásárhelyi-emlékmű megvalósításában. Több mint 100 cikke és tanulmánya jelent meg a tudomány- és technikatörténethez kapcsolódva, s e témakörökben számos konferenciát és tudományos ülést szervezett. A Széchenyi emlékév tudományos és társadalmi rendezvényeinek előkészítése terén végzett tevékenységéért 1991-ben Széchenyi-érem kitüntetésben részesült. Számos műve jelent meg a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény Vízügyi Történeti Füzetek sorozatában: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (1996), A Közép-Tiszántúl vízi története (2003, társzerzőkkel), A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (2008, társzerzővel). A tudományos ismeretterjesztést szolgálta a társszerzőkkel írott A verítékes honfoglalás – a Tisza-szabályozás története (1996) c. könyve. Tagja volt a Magyar Hidrológiai Társaság Vízügytörténeti Bizottságának, s ugyancsak elnökségi tagja volt az MHT Hajdú-Bihar megyei Szervezetének. Tevékenységét a MHT 1993-ban a Pro Aqua éremmel ismerte el. Egy időben a MTESZ Hajdú-Bihar megyei Szervezete Műszaki és Természettudományi Emlékbizottságának elnökeként is tevékenykedett. (Forrás: A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917–2000 (Budapest, 2000)
|