Dr. Oelberg Gusztáv

(Kolozsvár, 1928. május 2. - Budapest, 2015. február 15.)

Kolozsváron született, lovag Oelberg Ernőnek – Gyulafehérvár utolsó magyar jegyzőjének – és Doby Katalin okleveles gyógyszerésznek egyetlen gyermekeként. A család a 18-19. század során nyolc Selmecbányán végzett bányamérnököt adott Erdélynek, emellett egyik ükapja fogarasi Lészay Dániel Erdély első fogorvosa volt, aki Szászváros képviselője volt a szabadságharc Debreceni Országgyűlésén, illetve anyai dédapja volt az ismert rézmetsző, Doby Jenő. Ükanyjának fivére volt Henszelmann Imre a magyar művészettörténet reformkori megalapítója.

Édesapját 1932-ben a román hatóságok szülőföldjének – Erdélynek – elhagyására kényszeríttették, a család ezt követően telepedett le Pestszentlőrincen, ahol édesapja 1948-ig a városházán, az árvaszék vezetője volt.

Elemi és középiskolai tanulmányait Pestszentlőrincen végezte. 1947-ben felvételt nyert a Műegyetemre, majd 1951-ben mérnöki diplomát szerzett. A Műegyetem elvégzését követően a MÉLYÉPTERV-nél kezdte pályafutását, és innen is ment nyugdíjba. Soha semmilyen pártnak nem volt tagja, úgy gondolta érvényesüléshez elég a szakmai tudás.

Mérnöki gyakorlata első évtizedét tervezői, irányítótervezői és szakosztályvezetői beosztásban töltötte, főként vízellátási, csatornázási, vízrendezési és szerkezettervezési szakterületen.

1957 nyarán kötött házasságot Mányoky-Günther Jolánnal, akivel 58 éven át éltek együtt. Két fiuk született, az idősebb, Gusztáv gépészmérnök, a fiatalabb, Károly pedig vegyészmérnök lett.

1962-66. között öntözőrendszerek és egyéb a mezőgazdasági vízhasznosítás keretébe tartozó feladatokat oldott meg. (Az öntözésben nyomóvezetékes körvezetékes rendszerek kialakításával nagyobb gazdasági megtakarítást ért el.) 1967-1976 között osztályvezetőként a MÉLYÉPTERV műszaki fejlesztési tevékenységét irányította, fő feladata a tervezési célú műszaki fejlesztési szabályzat, típustervezési és műszaki szabályozási munkák készítése volt.

1977-től 1989-ig műszaki ellenőrzési, tanácsadási és fejlesztési tevékenységet folytatott elsősorban vízellátási, vízelvezetési és vízrendezési területen. Emellett különböző alkalmazott kutatási, fejlesztési és típustervezési témákkal foglalkozott és tervezési segédleteket készített.

1971-ben műszaki doktori címet szerzett, az „Eloszlásfüggvények szerepe a talajvíz szélső értékeinek meghatározásában” c. disszertációjával. Lakótelepi közműalagutak tárgyában folytatott kutatásaival 1986-ban a műszaki tudományok kandidátusi fokozatát kapta meg. Közben rendszeresen előadásokat tartott a BME Mérnöki Továbbképző Intézetében, előadásaiból több jegyzet is készült. Kutatási és vizsgálati eredményeit folyamatosan jelentette meg, publikációinak száma: 37.

Nyugdíjazása után még évekig dolgozott a MÉLYÉPTERV-nél, közben idősebb fiával vízügyi tervezéseket végzett, ezek közé tartozik nagy átmérőjű ivóvíz nyomóvezeték tervezése, több település szennyvíz-csatornázása, halastavak tervezése, patakrendezés. 83 éves kora körül felhagyott a mérnöki munkával és kertészkedéssel töltötte az idejének egy részét.

A Műegyetem 2001-ben arany és 2011-ben gyémánt diplomában részesítette.

Társaságunknak 1992. óta volt a tagja, az MHT rendezvényeken több alkalommal tartott előadást, és több éven keresztül volt a Szeniorok Tanácsának az elnöke.