Elhunyt Göncz Árpád |
Göncz Árpádnak, „Szeretnék a nyilvánosság előtt igazságot szolgáltatni..." „….Én nagyon szeretném, ha mindez az egész ország színe előtt hangzanék el, mert most már talán három-négy évre visszamenőleg ez a szakma mást, mint elítélést nem kapott. Ez a szakma pedig minden tiszteletet megérdemel, mert például az ország területének több mint húsz százaléka ki van téve árvízveszélynek, és Alföldünk árvízveszélyes területnek minősíthető egészében. Ha e területeket nem viszi el a víz, az az Önök érdeme; ennek a szakmának az érdeme. Hozzáteszem, nemcsak a gyakorló mérnököké, hanem a tervezőké, és nemcsak a tervezőké, hanem a kutatóké, mert Magyarországon a vízügyi kutatás és a tervezés is rendkí-vül magas színvonalú, és meggyőződésem, hogy a jövőben ez még emelkedni fog. Ezzel a véleményemmel nem állok egyedül. Teljesen hivatalos állásfoglalás, amit most teszek, mint a Magyar Köztársaság választott köztársasági elnöke. Nem csupán a magam nevében, hanem — merem állítani — Magyarország népe nevében, amely a vízügyi szakma munkája és becsülete nélkül egyszerűen nem tud létezni és nem tudja megtermelni a mezőgazdaságában a holnapi kenyerünket. Kérem, hogy ezt a köszönetet és elismerést vegyék tőlem a magyar nép nevében tudomásul...” (Forrás: Hidrológiai Közlöny 1990. (70. évfolyam) - 6. szám)
Csatolások: |